Új tanév felvételéhez először a tanév jelét kell felvenni. Ez a tanév első tanítási napjának éve legyen.
A második lépés a tanév szemesztereinek (féléveinek) felvétele. Egy szemesztert a szemeszter első és utolsó tanítási napjának megadásával definiálhatunk (tehát zárt intervallumként adjuk meg a szemeszter időszakát). Egy szemeszter három féle státuszban lehet:
A szemeszterek új tanév létrehozásakor tervezett státuszúak lesznek. A tanév megnyitásával, illetve lezárásával kerülnek aktív
, illetve lezárt
állapotba.
Ha egy konkrét, már létező tanévet választunk ki, akkor lehetőségünk van a tanév szemesztereinek módosítására (pontosabban kezdő és záró dátumainak módosítására) és törlésére.
Vigyázzat! Ez a funkció nem változtatja meg a éves munkatervet, így az első és utolsó tanítási nap megváltoztatása esetén a munkaterv is hibás lesz.
Jobb tehát ezzel a lehetőséggel csak tervezett
státuszú tanév esetén élni.
Úgy is mondhatnánk: a tanév aktívvá tétele. Két esetben használhatjuk:
Egy aktív tanévet akkor zárhatunk le, ha
A tanév lezárásához szorosan kapcsolódik néhány - innen közvetlenül nem elérhető - feladat, funkció:
A tanév lezárás több lépésből áll. Ezeket a lépéseket külön-külön is végrehajthatjuk egészen addig, amíg a tanév státuszát lezárt
-ra nem állítjuk (utolsó pont). Ezek után már csak akkor férhetünk a tanév lezárás lépéseihez, ha újra megnyitjuk a tanévet.
Végzősnek tekintünk egy tanulót, ha az osztályai közül a legkésőbb lezárulónak végző tanéve épp a kiválasztott tanév. a tanulói az in Előfordulhat, hogy egy diák épp végez egy osztályban, de tovább fog menni egy másik osztályba. Ha az új osztályba előre felvesszük, akkor a program nem fogja végzősnek tekinteni.
Az is megtörténhet, hogy egy intézményben egy teljes osztályról tudható, hogy a tanulói mind jogviszonyban maradnak az iskolával (egy másik osztályban) - ilyen lehet például egy nyelvi előkészítőt végző osztály. Ilyen esetek miatt van lehetőség arra, hogy megjelöljük azokat az osztályokat melyek diákjai valóban elhagyják az intézményt.
A tanulói jogviszony lezárása maga után vonja a következőket is:
(Ha év közben szüntetjük meg egy diák jogviszonyát, akkor a megadott dátum utáni hiányzások és jegyek törlését is elvégzi a program, de jelen esetben csak a tanév vége utáni dátummal lehet lezárni a tanévet.)
Tanév lezárásakor a végzős osztályokat le kell zárni. Ennek lépései:
A program lekérdezi a megszűnt jogviszonyú tanulókat (nem csak a most lezártakat!) és ezek szüleit, majd törli a hozzájuk tartozó felhasználói azonosítókat. Vigyázat! Az egyéb ilyenkor szükséges tennivalókat (pl. home könyvtárak mentése, törlése) a program nem végzi el!
A szülők esetén a program nem törli azokat a szülői azonosítókat, mely hozzá vannak rendelve valamely jogviszonyban lévő, vagy felfüggesztett jogviszonyú
tanulóhoz (egész pontosan: statusz in ('jogviszonyban van','magántanuló','vendégtanuló','jogviszonya felfüggesztve')). Az accountok törlése mellett a program
a szulo
tábla userAccount
mezőjét is NULL
értékre állítja.
Ezt a lépést akkor érdemes megtenni, ha a többi lépéssel már elkészültünk. Két funkciója van:
lezárt
-ra módosítja.